Három

év.

Most ugyanazt teszem, mint akkor ilyentájt. Nézem a képeket. Emlékezem.

Az emlékezés margóján vizsgálom a szívem. Nincs, ha keresem sincs benne szomorúság. Megbékélés van. Csend.

De ha kereslek emlékeimben, s közel engedem őket magamhoz, visszavágyom az asztal mellé, ahol Te is ott voltál. És az ölelésed helye is üres. És a meg nem élt/ért élmények, amelyekről úgy gondolom, hogy jó lett volna, ha megtörténnek.

És ma úgy gondolom, hogy megkérdezném néha, hogy Te hogy döntenél.

És jó volna tudni, hogy otthon vagy, amikor megérkezünk.

(Kicsit még mindig felfoghatatlan, hogy nem fogsz.)

A hiányod miatt fáj. Mert különben csend van és megbékélés.

Köszönöm, hogy fájhat, hogy hiányzol s hogy ott vagy az emlékeimben.

Éneklő törött szárnyak

Az évek során több angyalka is összegyűlt nálunk. Mostanra öt kedves arcú, éneklő, apróbbacska vagy nagyobbacska szárnyas lény lakik már itt.

A karácsonyi készülődés rituáélájához tartozik már az a pillanat, amikor előkerülnek a dobozból.

Ma este nem terveztem Karácsonyt kezdeni, de kedvem támadt ajándékokat csomagolni, így az angyalkák is előkerültek.

S ha már itt vannak, miért is ne kezdődhetne már most az Ünnep?

Akkor is, ha némelyiknek törött már a szárnya.

Énekelni törött szárnnyal is lehet.

Nekem nem

szabad ilyen oldalakra rátalálnom, mint amilyen ez is itt, mert akkor itt ragadok gép előtt naaaaagyon sokáig és aztán is terveket szövő agytekervényekkel és fájó szívvel tudok csak továbbmenni.

Otthont teremteni jóóóóó!

Születésnapom

apropóján akaratlanul is számolom-számolgatom az okokat és a indokokat.

Verdiktum: Minden okom és indokom megvan arra, hogy boldog és megelégedett legyek.

Az azértek és a csakazértsé-k miatt és ellenére is.

Csak a miheztartás végett írom le magamnak ezt most ide.

Mert egy év rövid.

És egy év hosszú.

Who shall I say?

And who by fire?
Who by water?
Who in the sunshine?
Who in the night time?
Who by high ordeal?
Who by common trial?
Who in your merry merry month of May?
Who by very slow decay?
And who shall I say is calling?
(Who shall I say is calling?)

And who in her lonely slip?
Who by barbiturate?
Who in these realms of love?
Who by something blunt?
Who by avalanche?
Who by powder?
Who for his greed?
Who for his hunger?
And who shall I say is calling?
(Who shall I say is calling?)

And who by brave assent?
Who by accident?
Who in solitude?
Who in this mirror?
Who by his lady’s command?
Who by his own hand?
Who in mortal chains?
Who in power?
And who shall I say is calling?
(Who shall I say is calling?)

Leonard Cohen

Új

donságok, sok-sok új dolog vesz most körül.

Szokjuk egymást, a színek, a formák és a kanyarok.

Nem is mindig olyan egyszerű, ha az álmok valóra válnak, de a szívemből sok-sok hála röppen fel, amikor valami a helyére kerül bennem és körülöttem.

I'm sooooooooo blessed!

Őszi nagytakarítás

1. 713 email
2. 6 rend ablak
3. 5 rend ajtó
4. 3 ruhásszekrény
5. 25 rend lábbeli
6. 48 m2 csempe
7. 54 m2 padló
8. hasztalan szokások
9. be nem vált módszerek
10. megavult félelmek
11. megkövült bizalmatlanság
12. szívem gonoszsága

Missing those times

Sírunk a sírókkal ...

Mély megrendüléssel osztozunk a Gere család, Hena és Kristóf fájdalmában

a szeretett elsőszülött fiú, testvér, férj, apa - Gere Szabolcs - hirtelen elvesztése miatt érzett gyászban.

Sorsunk az elválás, hitünk a viszontlátás!

Az I. Ifiházas csoport

Kedden,

a koncerten, újra felfedeztem magamnak Zoránt.

Ezt a dalt,

És ezt,

Meg ezt is:

És a többit is, de élőben lenne jó hallgatni tovább...

Ma-

gány.

Szinte kézzelfoghatóvá tud válni.

“Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. “Uram, Uram, miért hagytál el engem!” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.
Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.

[...]

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie?
Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel.” (Pilinszky János)

József Attila: Kiáltunk Istenhez

Isten!
Kiáltunk hozzád:
Légy a mi érző, meleg bőrünk,
Mert megnyúztak bennünket,
A fájdalomtól már semmit se látunk
És hiába, hiába tapogatózunk,
Nem érezzük meg a dolgokat,
Csak azt, hogy irtózatosan fájnak.

Mi haszna, ha tudjuk, de nem látjuk,
Hogy belőlünk lobbannak ki tavasszal a rügyek,
Hogy fáradságnál hősebb a karunk
S agyunk robbantóbb minden dinamitnál.
Szavunk gyapjúja megpörkölődik
És keserű füstként hordozza a szél,
Mert nem takarózik senki sem bele.
Mindenkiből kicsurog a lelkünk,
Mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej.
Szeretetünkkel sajttá ojtjuk mégis,
Hogy legalább a fiaké legyen,
Mert most leaggathadd magadról a csillagokat,
Itt a garasok fénye maradandóbb.
S nem fogad az asztalához senki,
Hegyek barlangos gyökereit rágjuk,
Az égen sem nap - aranytallér ragyog,
A mezőkön kutyatej sem érik.
Ó, légy a mi érző, meleg bőrünk,
Hogy a fájás leperegjen rólunk,
Mint a ludak tolláról a víz,
Hogy végre egyszer megfaraghassuk már
A márványszobrot és a deszkalócát -
Nem akarjuk, hogy holnapra maradjon
S a vizeken már delelnek a felhők,
Eztán már az árnyak sokasodnak,
Dologvégzetlen kell, hogy hazatérjünk,
Meghálni lecsukódó szemeid alá.

1923. dec. 13.

Ha kanál is,

kés is kerül a bögre mellé, és a hűtőszekrény sem kong már az ürességtől, s ha az ember lányának vannak barátai, akik átsegítik a magányosság legsötétebb pillanatain, újra szebb a világ, gyönyörűbb a világ és kevesebb a hiba benne.

Főleg, ha a wireless is működik és legalább látszólag karnyújtásnyira van mindenki. Ezzel így talán el lehet lenni egy ideig.

Talán.

Hátha ilyen egyszerű ...

...

Időnként két szó is elég fontos emberek részéről.

Nekem ma elég volt és sokáig elélek vele.

Să ştii.

February Song

És már itt is van Február!

A bankos esemesek juttatják eszembe a hónapok első napját, pedig szóltam már nekik, hogy nem kérek belőlük.

Az első napokat - egy időben úgy döntöttem, hogy megünneplem. Eddig még nem sikerült. Kivéve, ha a mai napot ünnepnek tekintem.

Mint ahogy a szerelem, a megértett és megoldott dolgok felszabadítanak, jókedvre derítenek - tanultam A. Pleşu-tól nemrég. Jutott ebből valami mára is. Ha így definiálom a jókedvet, akkor tulajdonképpen legtöbbször boldog napjaim vannak.

De most nem erről akarok írni.

Hanem csak ezt a februári dalt szeretném megmutatni - mert ez jutott eszembe ma délután.

Where has that old friend gone
Lost in a February song
Tell him it won't be long
Til he opens his eyes, opens his eyes
Where is that simple day
Before colors broke into shades
And how did I ever fade
Into this life, into this life

And I never want to let you down
Forgive me if I slip away
When all that I've known is lost and found
I promise you I, I'll come back to you one day

Morning is waking up
And sometimes it's more than just enough
When all that you need to love
Is in front of your eyes
It's in front of your eyes

And I never want to let you down
Forgive me if I slip away
Sometimes it's hard to find the ground
Cause I keep on falling as I try to get away
From this crazy world

And I never want to let you down
Forgive me if I slip away
When all that I've known is lost and found
I promise you I, I'll come back to you one day

Where has that old friend gone
Lost in a February song
Tell him it won't be long
Til he opens his eyes
Opens his eyes

Josh Groban - February song

Szép februárt mindenkinek!

Pink Martini - Elohai N'tzor

Hallgatom, újra és újra ezt az Andinál látott imát. Hallgatom, míg meghallom, míg megértem, míg szívből ki tudom mondani és míg meghallgattatik.

O God, keep my tongue from evil and my lips from deceit.

Help me to be silent in the face of derision, humble in the presence of all.

Open my heart to Your Torah.

May the words of my mouth and the meditations of my heart be acceptable to You, Eternal One, my Rock and my Redeemer.

Világbéke

Rossz kedvében az ember egy csapásra „tárgyszerû” lesz. A dolgok és az emberek a maguk „igazi”, azaz elégtelen fényében mutatkoznak meg elõtte: mivel saját magából árnyékot vetít rá, az egész világ félárnyékba borul. Fordítva, ha jókedvünkben vagyunk, mindent türelemmel szemlélünk. Megbocsátunk. A megbocsátás a jól diszponáltság arca. Amikor a kereszténységgel összefüggésben megbocsátásról beszélünk, nem kell errõl megfeledkeznünk. Elnyerni ama lelki állapotot, amelybõl az erõfeszítés minden fintora nélkül megbocsátás árad, annyi mint kivívni az egyenletes, sugárzó jó kedélyt.

Az igazi keresztény jól diszponált. A hit maga is jól diszponáltság. Egyedül ez óvja meg a megbocsátást attól, ami szüntelenül megtörténhet vele, azaz hogy valami más lesz

belõle: mogorva leereszkedés, kétszínû jólelkûség, egy ideológia édeskés példázata.

De mikor jól diszponált az ember? Amikor szerelmes. Vagy amikor éppen válaszolt egy nehéz kérdésre. Olyannak lenni, mint aki szerelmes, mint aki megértett valamit – talán ez lehetne a jól diszponáltság kulcsa. Persze a hité is.

Andrei Pleşu - Tescani napló

Ma este,

amikor egy gyász-megemlékezés végén felnéztem az égboltra, miközben az urnából szórták szét a hamvakat, szitált az eső és hihetetlenül szépséges lila volt felettem a világ, pedig este volt már és szitált az eső és szétszórták az urnából a hamvakat.

Talán ilyen volt:

Kettő

Kettő. Év.

Még mindig. Még mindig nem. Már igen.

Szívtipró

filmet néztünk ma este.

Ha nevetni és sírni is szeretnétek, meg kell nézni!

Bizonyos

dolgokkal kapcsolatosan újra meg újra döntést kell hozni.

Újra. Újra. Újra.

Még mindig

van illata az adventi koszorúnak. Ha elég csendben vagyok, még érzem, még elbódít, még ünnepet varázsol körém.

Mit

lehet mondani, amikor semmit nem lehet mondani?

Csaba t. szavaival

".... A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod játékában, a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő Istennek. Krisztus, Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább? Hiszem, hogy a világ megannyi kérdésére a válasz benned van, te magad vagy a válasz, melyeket a benned feszülő tiszta vágyakban, álmokban találhatsz meg. A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered félrelökni, a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni, hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a csendes adventi imában kértekre, Isten símogató válasza lenni?

Karácsony van! Mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?

Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani!"

Idén az advent

számomra két, vasárnap este meggyújtott gyertyalobogásban, és a karácsonyi ajándékok kigondolása-vásárlása-készítése és csomagolása közben volt a leginkább jelenvaló.

Szeretem karácsony előtt azt a pár napot, amikor halmozódnak az ajándékok, majd elkezdhetem becsomagolgatni őket.

Nem tudom, hogy örülnek-e majd a megajándékozottak, de nekem nagy öröm volt előkészíteni a meglepetéseket. S ha nem örülnének is, az sem keserítene most nagyon el. Azt hiszem sokkal jobban tudtam örülni ajándékozásra való készülés közben, mint akkor, amikor én kapok ajándékot.

Jobb adni, mint kapni, de kapni néha nehezebb. (Simon András nagyon szépen ír erről a Kapni néha nehezebb c. írásában - Szeretetközelben, 2004)

Ákos pedig így énekli:

Nincsen más, csak a hit és a dac,

A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz.

Igen. A dac is, a hit is marad, ha továbbadom.

És az öröm is. És kapni nehezebb.

Rose of Bethlehem - Selah

Ez is gyönyörű!

The Promise - Michal W. Smith

When Christ Comes

by Max Lucado

If a cluster of us summarized our emotions regarding the return of Christ in one word—what words would we hear? What word would you use?

Discomfort? Likely a popular choice. You’ve been told your mistakes will be revealed. You’ve been told your secrets will be made known. Books will be opened, and names will be read. You know God is holy. You know you are not. How could the thought of his return bring anything but discomfort?

Besides, there are all those phrases—“the mark of the beast,” “the Antichrist,” and “the battle of Armageddon.” And what about “the wars and rumors of wars”? And what was that the fellow said on TV? “Avoid all phone numbers with the digits 666.” And that magazine article disclosing the new senator as the Antichrist? Discomforting, to say the least.

Or perhaps discomfort is not your word of choice. Denial might be more accurate. (Or maybe it’s by denial that you deal with the discomfort?) Ambiguity is not a pleasant roommate. We prefer answers and explanations, and the end of time seems short on both. Consequently, you opt not to think about it. Why consider what you can’t explain? If he comes, fine. If not, fine. But I’m going to bed. I have to work tomorrow.

Or how about this word—disappointment? This one may surprise you, unless you’ve felt it; then you’ll relate. Who would feel disappointment at the thought of Christ’s coming? A mother-to-be might—she wants to hold her baby. An engaged couple might—they want to be married. A soldier stationed overseas might—he wants to go home before he goes home.

This trio is just a sampling of the many emotions stirred by the thought of Christ’s return. Others might be obsessed. (These are the folks with the charts and codes and you-better-believe-it prophecies.) Panic. (“Sell everything and head to the hills!”)

I wonder what God would want us to feel. It’s not hard to find the answer. Jesus said it plainly in John 14: “Don’t let your hearts be troubled. Trust in God, and trust in me. . . . I will come back and take you to be with me” (vv. 1, 3). It’s a simple scenario. The Father has gone away for a while. But he will return. And until then, he wants his children to be at peace.

I want the same for my three daughters.

I left them last night so I could get away and finish this book. With a kiss and a hug, I walked out the door and promised to return. Did I want to leave them? No. But this book needed some work, and the publisher needed a manuscript, so here I am—in a hideaway—pounding a computer keyboard. We have accepted the fact that a time of separation is necessary to finish the job.

While we are apart, do I want them to feel discomfort? Do I want them dreading my return? No.

What about denial? Would I be pleased to hear that they have removed my picture from the mantel and my plate from the table and are refusing to discuss my arrival? I don’t think so.

How about disappointment? “Oh, I hope Daddy doesn’t come before Friday night—I really want to go to that slumber party.” Am I such a fuddy-dud dad that my coming will spoil the fun?

Well, perhaps I am. But God isn’t. And, if he has his way with us, thoughts of his return won’t disappoint his children. He, too, is away from his family. He, too, has promised to return. He isn’t writing a book, but he is writing history. My daughters don’t understand all the intricacies of my task; we don’t understand all the details of his. But our job in the meantime? Trust. Soon the final chapter will be crafted and he’ll appear at the door. But until then Jesus says: “Don’t let your hearts be troubled. Trust in God, and trust in me.”

This is the desire of God.

Az álmok

néha meglepetésszerűen valóra válnak!

Pont tegnap meséltem egy kollegámnak, útközben, hogy mennyire hiányzanak a meghitt, nevetős baráti találkozások és este máris betoppantak hozzánk barátok és nemcsak jókedvet hoztak, hanem pisztáciát és fagyasztott málnát is. Utóbbi a top favorit gyümölcsöm az idén és örökké.

Májköl Dáböljú. Szmissz

Ott voltunk, ott voltunk, ott voltunk!

Debrecenben.

Másfél órás várakozás és ugyanannyi koncert. A Majesty után elutaztam volna Brassóig is, szívesen. Mennyire más élőben! És mennyire otthonos, mégis!

És mennyire jó, hogy ez csak a kezdet!

Van Gogh

CsábítóóóÓÓóóóóóÓ

Szóval lesz ez a koncert és adott az alkalom, nagyon csábulunk, de még a jövő titka, hogy lesz-e belőle valami.

Addig is, csábítunk titeket is!

Részletek itt.

No,

meglett a sorsolás és nem én nyertem el a sálat, hanem valaki más. Pedig titokban reménykedtem.

Sebaj, ezek szerint nem lesz szükségem rá és nem így kell meglepetést szereznem.

Én is

játszom.

Itt ni:



S ha nyerek, nagyon fogok örülni. Én is, más is :)

Péntek délután

villámként hasított belém a felismerés, hogy már csak 1 hét van az iskola-kezdésig.

Két hétre számítottam. Két hétre, szabadságról való hazatalálás utáni két hétre, ami alatt összeszedem magam, lelkileg felkészülök az új egyetemi évre, összerakom az órarendet, rendet rakok a szekrényemben és a könyvespolcon, elpakolom a nyári ruhákat és előveszem a tanári szerepem, előcsalogatom a szunnyadó előadót, valahonnan legbelülről.

Marasztalnám még a vakációt, akkor is, ha nem felhőtlen már és gondtalan, mint régen, mint ahogy a halált is késleltetném majd, ha tudnám, hogy közeledik.

Felgyűröm tehát az ingem újját és ma este nekilátok az órarendnek.

(Csak meghallgatom még előtte Kutless-t párszor, benézek a fb-ra, iwiw-re, eszek még egy csésze fagyasztott málnát, felállok, leülök - mondja meg valaki, mire kell nekem az a sok pótcselekvés?!)

A koppok margójára

What Faith Can Do Lyrics

A kopp és a teljes öröm

A mai maiige (is) annyira hihetetlenül időszerű!

Vajon hogy van az, hogy mindig ennyire aktuális?!

Mostanában sok kipp-kopp akad. Úton-útfélen, de talán mégis több az úton, mint a félén. Mert útközben élünk s valamerre mindig haladunk.

Az egyik tegnapi koppanás egy pár hónapos gumiabroncsba került. Nem tartottam teljes örömnek az eseményt (végül akadt kedves segítség, köszönöm TAL!), de nem tudta elvenni a jókedvem se.

A romániai utak hozzászoktatnak ahhoz, hogy bármire legyek felkészülve. Az úton is, a félén is.

Vajon a többi koppanásnak mi lesz az ára?

A jellemformálás árát is hivatalos árfolyamon, hazai pénznemben fizetjük.

Alább olvasható az ihletforrás:

Kopogtatás

„Teljes örömnek tartsátok!” (Jakab 1:2)

Max Lucado írja: „Amikor a fazekas edényt készít, a szilárdságát úgy ellenőrzi, hogy kiveszi [a kemencéből] és megkopogtatja. Ha »megzendül«, akkor kész. Ha »tompán koppan«, akkor visszateszi. A jellemet is kopogtatással ellenőrzik… éjszakai telefonhívások… mogorva tanárok… odaégett ételek… durrdefektek… »ugye most csak viccelsz?!« határidők. A kopogtatások a legrosszabbat hozzák elő belőlünk… nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban krízisek legyenek, de ha bőven van belőlük, akkor vigyázz! Forgalmi dugók… hosszú sorok… üres postaládák… szennyes ruha a padlón… Kopp. Kopp. Kopp. Hogyan reagálsz? Felzendül a hangod, vagy tompán hangzik? Jézus azt mondta: »Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj« (Lukács 6:45), és semmi sem tudja jobban felfedni a szív igazi természetét, mint egy jó kopogtatás… nem a pillanatnyi hőstettek, hanem a kopogtatásokkal teli mindennapi élet. Ha hajlamos vagy inkább tompán szólni, mint zengeni, ne csüggedj! Van remény számunkra, »tompák« számára is. Kezdd el azzal, hogy hálát adsz Istennek… nem egy fél-szívű köszönömöt… de egy örvendező, örömében ugráló, szíved legmélyéből felhangzó köszönetet! Jakab azt mondja: »Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez«. Isten a saját érdekedben kopogtat… próbára vagy téve… és akár tanulhatsz is a kopogtatásból. Tekintsd lehetőségnek a türelmed és állhatatosságod fejlesztésére. Minden koppantás segít vagy árt neked, azon múlik, hogyan használod fel. Figyelj oda a »koppanás-áradatra«… mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor szokatlanul nagy mennyiségű kopogtatásra kell számítania. Nézz szembe velük… készülj fel több imádsággal… ne add fel… és ne feledd: egy koppanás sem jelent katasztrófát. Minden koppantás javadra van, ha szereted Istent, és engedelmeskedsz Neki.”

Torta - sütés nélkül

Nyáron ritkán fűtöm be a lert, pici konyhánk enélkül is hamar felhevül. Elég, ha egy teát főzök, máris megugranak a fokok a hőmérőn.

Ma viszont tortázhatnékom volt, ígyhát elkezdtem keresgélni valami könnyű gyümölcsös receptet. Lehetőleg olyat, amit nem kell sütni.

És lőn.

Találtam egy tortareceptet, olyat ami lert nem is kell lásson. Sőt, lisztet se.

Joghurtos gyümölcstorta a neve, a mindmegette.hu-n akadtam rá.

Az első adagot kicsit izgulva kavargattam, ugyanis a zselatinos dolgok iránt eléggé bizalmatlan vagyok. A javasolt két kanál zselatin helyett végül, a biztonság kedvéért három tasakot kavartam bele, ezért nemcsak szépen szeletelhető, hanem nagyon jól szeletelhető tortám lett.
Az íze nagyon finom, a legtuttibb nyári üdítő torta amit valaha készítettem. Kaptam is érte egy nagy bókot.

Bemásolom a receptet és még csak annyit fűznék hozzá, hogy én kb. fél liter joghurtot tettem bele, kevesebb cukort, egy kis rumot is, és rengeteg gyümölcsöt (friss áfonyát, málnát és nektarint).

(A második adagba nem tettem rumot, csak 1 zselatinom volt kéznél (belefért volna a második is, simán!) és sokkal több gyümölcsöt szórtam (nem kavartam bele, rétegekben szórtam a habra és a legaljára is tettem, mert az lesz a teteje a végén és szebb így). Ez az adag 'könnyebb' lett - legalábbis a szakértők szerint.)


Kép nem készült, mindmegettük.

Hozzávalók:

• 3 pohár joghurt
• 12 evőkanál cukor
• 2 evőkanál étkezési zselatin
• 1 csomag vaníliás cukor
• 4 dl tejszín
• 25-30 dkg gyümölcs

Elkészítés:

A joghurtot, cukrot, zselatint, vaníliás cukrot összekeverjük, meglangyosítjuk, majd lehűtjük. A felvert tejszínt és az összedarabolt gyümölcsöt hozzákeverjük, és fóliával kibélelt formába öntjük. 2-3 órára betesszük a normál hűtőbe. Tálaláskor tálcára borítjuk. Szépen szeletelhető.

Határidős nyertesek

nek nevezhetnénk azokat, akik a 86-os kiíráson nyertek. A kód alapján kideríthető, hogy akik a nyertes listán szerepelnek, mind a határidő hosszabbítás után adták le a pályázatot.

Ők a kivételesek, akik miatt meg lehet toldani még egy héttel a kiírást az utolsó 2 órában csak azért, hogy nyerjenek.

Gratulálunk nekik, a Kivételeseknek.
A határidőre benyújtott pályázatok pedig fújják fel, minek is léteznek?!

Éljen, éljen a korrupció!

Három plusz egy

Szeptember 18-án 3 + 1 eseményre vagyunk hivatalosak. Mindegyikre szeretnénk eljutni, mindenki, aki ünnepel fontos nekünk. Még nem tudom, hogy miként tudunk majd megoszlani az események között, de már most kitaláltam az ajándékok egy részét (és keresek csíkszeredai segítséget az ideszállításhoz :) - reklám vége), s aztán a neves napon valahogy csak eljutunk velünk minden címzetthez. Ha pedig nem akkor, valamikor majd később és megnézzük közösen az albumot.

Katafolt (ő az egyik segítségem a meglepetések szerzésében, de pssszt, ez titok!) szerint ebből filmet kellene forgatni.

Film valószínűleg nem készül (rólunk), pedig a címe lehetne pl. A boldogság csűstől jön vagy Három esküvő és egy keresztelő.

A lüdércek

a sógorfiak, vagy talán Kistarisznya vagy mind együttesen leborították az este a borospoharat épp amikor a borozós, csitt-csatt, csitt-csatt-os résznél tartottam. Szerintem megszomjaztak és ha már kéznél volt a pohár váratlanul belekóstoltak.

A pohár felborult, széttörött és a szilánkokon át kifolyt a bor Kistarisznya betűire.

A széttört poharakban nem marad meg a tartalom.

I ride

Olvasni

szeretnék.

Valami igazán jót. Történetet. Regényt. Novellát. Mindenképp prózát. Kívánkoznak belém a szavak, de a rámtapadt szűrőkön nem jutnak át.

Javasoljatok nekem, kérlek, valamit!

Kora reggel

és esténként hársfaillat áramlik be az ablakunkon.

Ilyen apró dolgokért érdemes felkelni és kinyitni az ablakot. (S aztán vissza is lehet bújni :D.)

S ha egy ilyen domb lenne az udvarunkon, rajta egy ilyen fával most biztosan ott elmélkednék az élet dolgairól és nem itt, ahol most vagyok. Sőt, limonádét is vinnék ki magammal. És talán egyéb nem is kéne már.

Gyakorolom

a becsületességet, követem a szavaim súlyát, az igen-eim határait.

Nem 1x1.

S mégis az.

Ha

3 hét múlva megláttok egy ilyen bringán, tudjátok, hogy sikerült, összejött, ügyes voltam és kitartó!

P.S. És szurkoljatok, hogy ne lopják el.

És

íme, itt a végeredmény:

Kizöldülve

Díszítés közben

Sarkanincs sarok

Teszt1

Teszt2

Teszt3

Teszter :)

Alig várom a holnapi babatekinteteket!

Közben

azt morgom magamban, hogy semmi pénzért nem fogok átvirrasztani még egy éjszakát csak azért, hogy elkészüjön a munka. Nem másért, csak már nem vagyok a régi és este tíztől arrafelé az erőm nagy része arra fogy el, hogy ébren tartsam magam, úgyhogy nem valami hatékony az éccakázgatás. De mégis, miután meglett minden (minimum-szinten, mert persze, hogy ilyenkor mindig többre jutnék ha lenne még egy nap - mindig csak egy nap kellene még -), és valahogy a végén - mint mondják, hogy szülés után is - elfelejtem a fáradságot és újra szép, sőt gyönyörű lesz a világ.

Nincsen hiba benne.

Alakul már,

alakul a babaszoba.

Részeredmény:

Sorozat

Ha egyszer rákapok egyre, nekem annyi.

Tinikoromban, emlékszem, mindig vártam a Salvati de clopotel újabb részeit - és vérig voltam sértődve, ha nem nézhettem meg az épp aktuális esti részt.

Amúgy ritkán bambultam el sok időt tévé előtt, nem is emlékszem egy-két alkalomnál többszörre.

Ha jól emlékszem - bekötött fejjel eddig kétszer kapott el a láz: Jarod és Mad man tudta belőlem kiváltani azt, hogy ne egy, nem kettő, nem is négy, hanem egymás után 5-6 részt is megnézzek.

Ma már ritkán szól rám valaki, hogy ne tegyem.

Marad azonban az ilyen esték után egy furcsa íz bennem, amit nem szeretek. Nyűgössé és kedvtelenné válok és nemcsak magamra, hanem a fél világra haragszom ilyenkor. Becsapottnak érzem magam.

Az elpazarolt idő - a nem jól felhasznált idő íze ez.

És nem tudom hová tenni közben, hogy sajnálom, hogy csak júliusban lesz kész a 4. évad.

No, erre varrjon valaki gombot!

Nevetni

nem szégyen - írta Kisjó Sándor.

Mégis, mostanság ritkán és túl keveset nevetek.

Szombaton mégis sikerült. Még tudok.

Díjat kaptam Iritől!

A díjhoz tartozó szabályok:

1. Meg kell köszönni a díjat, annak akitől kaptam. - Köszönöm, Iri, a díjat! Igazán meglepetés volt!
2. A logót ki kell tenni a blogba. - Íme, lásd fennebb.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam. - Iri itt is és itt is ír szépeket, bátorítókat.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot. - Na lássuk, mitisírjak, mitisírjak?

1. Az utóbbi időben ritkán voltam olyan mérges, mint tegnap. Pedig edzett szívem van - úgy tudom. A rendőrségen sikerült ennyire felhúzniuk, amikor egy dossziéval 3x is visszatapsoltak és végül mégsem sikerült megoldanom az ügyemet, így hétfőn reggel is oda vezet majd az első utam. Persze, ez hosszú sorbanállást jelent és azt, hogy még bármit kitalálhatnak. Nem csodálom, hogy az emberek mérgesek, nyűgösek és ártalmasak, ha ilyesmiken mennek keresztül. Kellene mérni a feszültséget a hivatalokban. Egy nálunk 4 napos procedúrát, mely során 8 hivatalt látogattam végig, máshol (pl. Németo.) fél óra alatt, egy hivatalban lehet elintézni.
2. Ma bepótoltam jónéhány átalvatlan éjszakát. Jól esett!
3. Szeretek vezetni. Vaníliát különösen, bár most két napig nem fogom az 1. pontban leírtak miatt. De vezetés közben is el tudnám sírni magam néha, amikor hirtelen el-elfogy az út előttem, mint pl. a Várad-Belényes útvonalon - de sajnos nemcsak ott. Az állampolgárokkal való kitolás egyik legnyilvánvalóbb jele az utak állapota.
4. Nem szoktam unatkozni. Leállni, megpihenni nehezebb nekem és megtalálni az oázisokat a feltöltődéshez. (Ti hogyan szoktatok kikapcsolódni?)
5. Az idén lesz a 10 éves osztálytalálkozónk. Kiváncsi vagyok magunkra.
6. Vágyom egy hosszabb szabadságra - valahová, ahol még a madár is ritkán jár.
7. Az idei év egyik legnagyobb kihívása a doktori dolgozatom befejezése. Ha meglesz, nagy kő esik majd le a szívemről. Szurkoljatok nekem :)

5. Tovább kell adnom 7 embernek. - Hű, ez nehéz lesz. Ki nem kapta meg még? Megszólítás helyett inkább azt mondom, hogy szabad a gazda, akinek kedve van bepillantást engedni az életébe, írjon. :)
6. Be kell linkelnem őket. - Önkénteseket várunk :)
7. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról. - Maradjon az önkéntesség :)

90-60-30

Néhány kép az elmúlt hétvégéről - beszámoló helyett.

Meglepetés-torta a 90 éves Katimamának

Katimama

90 év

Pír

Anya és lánya

Gyökerek és levelek

Dorka - 8 hónaposan

Valaki

Az esti koncerten hallottam az alábbi vers megzenésített változatát:

VALAKI JÁR A FÁK ALATT …

Visszhang Kányádi Sándor Valaki jár a fák fölött c. versére

Valaki jár a fák alatt,
sápadt avar között neszez…
Amerre csendben elhalad,
a bojtorjánból rózsa lesz.

Valaki jár a tengeren,
zajló hullámokon tapos…
Nyomában békesség terem,
s a vész derûtõl harmatos

Valaki jár sikátorok,
nyomortanyák, kunyhók körül…
A jobbján leprás tántorog,
vakok, bénák közé leül.

Az éjszakán ha átvonul,
hol titkok bántó súlya nyom,
hol rém lapul meg álnokul
- fellobbantja a csillagom.

Míg fönt szédelgek ághegyen,
markolva véges tudatot,
örök karját kitárja lenn,
s felfog, amikor zuhanok.

Everything

Az orvosok is

meghalnak.

Máig ritkán gondoltam erre. De amikor nem nyitott ajtót a megbeszélt időpontban és magyarázatot is kaptam a rejtélyre ledöbbentett a cáfolhatatlan tény.

Az orvosok is meghalnak. Még akkor, ha csütörtökön még emlékeznek a múltheti programálásra. Még akkor is, ha azt mondják, hogy "szeretettel várnak".

De nem várt meg.

Bolyki's

Mostanában klasszikus énekek jutnak eszembe miközben vezetek. S énekelek is, félórákig egy-egy részletet - lejátszó híján. Ilyeneket, mint ez:

Kézikönyv

A napokban eldöntöttem, hogy ha lesz valaha gyermekem, akkor írok hozzá egy kézikönyvet. S ez lesz a(z egyik) menyegzői ajándékom a leendő menyem vagy vejem számára.

Közben

megérkezett a levél és azóta is készülök válaszolni rá.

S közben eltelt egy hónap és még egy hét.

S mindeközben a szesszió is meg a vakáció is lejárt.

Bálint-nap is elmúlt.

Anya látogatása is tovatűnt.

Tesó szülinapja is.

Néhány adag szomorúság is.

És jókedv.

Meg fájdalom.

És túl vagyok pár reménytelenség-völgyön is.

Egy konferencián is.

Hosszú és veszélyekkel teli utazáson.

Túl vagyok újra egy lázon.

S a java még hátra van!

Szeretem

amikor szépen összehangolódnak a tennivalók és egymásbailleszkednek a percek, pörögnek a gondolatok és klappolnak a szándékok. Néha mintha egy hétnyi feladat oldódna meg egy-egy nap alatt.

Máskor pedig csak úgy kilopakodnak a félórák a homokórából.

Most pedig húzom az időt, hogy ne fogjak még hozzá a ma esti munkámhoz.

[És kiváncsi vagyok, hogy mikor érkezik meg a levél :) ]

Naptár szerint ma,

a hét napjai szerint tegnap volt egy éve annak, hogy szomorú hírrel hívott fel a tesókám és annak is, hogy ennek nyomán én hívtam fel szomorú hírrel a tesókámat.

Egy év.

Nincs kéznél szertartás, csak az emlékezés marad.

S közben érdekeseket olvasok arról, hogy a zsidó vallásban hogyan gyászolnak, hogyan vigasztalnak.

Vigasz a gyászban

A gyászolók vigasztalásának kötelezettsége a temetés után lép érvénybe. Addig engedni kell, hogy a hátramaradottak átadják magukat érzéseiknek: a részvétet sem szabad nyilvánítani. Néhány közösségben szokás temetés előtt részvétlátogatást tenni a gyászoló családnál. Ez nem fér össze a zsidó szokásokkal. Csak a legközelebbi hozzátartozók és barátok - akiknek segítségére a temetés vagy más intéznivalók miatt szükség lehet - látogathatják meg az elhunyt családját a temetés előtt.

A temetést követően a gyászolók első étkezésük alkalmával nem ehetik saját ételeiket. A szomszédoknak, a barátoknak vagy a rokonoknak kell ellátniuk őket. Ez a szokás Ezékiel próféta könyvének 24:17. szakaszából ered, amely elítélően szól az akkori gyászolási gyakorlatról: "...ne edd a gyászolók kenyerét!" Ezért a szomszédok és barátok számára micvá az első étkezéssel, "vigaszétellel" ellátni a gyászolókat. Hagyományosan kemény tojást is adnak ilyenkor, a gyász és a részvét szimbólumát. A tojás gömbölyűsége az élet folyamatosságát jelképezi, s azt sugallja, hogy a kétségbeesést megújhodás és öröm követi. Az étellel kapcsolatban nincsenek különösebb korlátozások, de vigyázni kell, hogy a vendéglátásnak ne legyen összejövetel jellege. Csöndben kell enni, és tekintettel kell lenni a gyászolókra. Az ennivaló nem a látogatóké!

A gyászoló házba lépve nem szabad üdvözlő szavakat mondani. Ha nem tudjuk megfelelő módon kifejezni együttérzésünket, s legfeljebb semmitmondó szavakat találnánk, jobb, ha semmit sem mondunk. A hagyomány úgy kívánja, hogy a látogató ne kezdjen társalogni a gyászolóval, hanem várjon, míg az kezdeményez beszélgetést.

Illik az elhunytról beszélgetni, felidézni emlékét, emlegetni szeretetre méltó tulajdonságait. Aki azt hiszi, hogy ha nem beszél az elhunytról, akkor elvonja a gyászoló figyelmét bánatáról, az nem ismeri a szenvedés lélektanát. A közömbös dolgokról való csevegés sokkal kevésbé vigasztaló, sokkal fájdalmasabb a gyászoló számára, mint a halottra való emlékezés.

A sivá hetében a gyászolóktól az együttérzés hagyományos szavaival szokás elbúcsúzni:

(Hámákom j'náchém etchem b'toch sár ávéléj Cion viJrusálájim.)

"Az Örökkévaló vigasztaljon benneteket és mindannyiunkat, akik gyászban vagyunk Cionért és Jeruzsálemért."

Ezenkívül semmit nem kell mondani, de ha a látogató úgy érzi, hogy a gyászolóknak jólesnék még néhány vigasztaló vagy reménykeltő szó - és megtalálja a megfelelő szavakat -, ezeket is hozzáteheti.

LeveleK

Csak úgy eszembe jutott ma este, hogy milyen régóta nem írt nekem senki levelet. Se rövidet, se hosszút. Se barátit, se szerelmeset.

Szeretnék levelet bontani.

Ír nekem, kérlek, valaki?

Rövidet vagy hosszút. Barátit vagy szerelmeset.

Fireproof (2008)

Ha egy igazán jó filmet szeretnétek látni, akkor ezt a filmet nézzétek meg.

Tűzálló

7XJESUS | MySpace Video

PS. Legyen kéznél zsebkendő. Garantáltan szükségetek lesz rá.

“Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, a mint mondjátok. Gyûlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok a kapuban az igazságot; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak.” (Amos 5:14-15) ()

Held

Megállni, megpihenni csak az ünnepek érkezésével sikerült, ám talán korábban kellett volna kezdeni, adventet kellett volna ülni ahhoz, hogy a Karácsony legbelül is megérkezzen. Csend hiányában elmaradt.

Pedig voltak kellékek hozzá és néha fel is sejlett a látóhatáron az ünnep, de végül olyan gyorsan lepergett, hogy fel se fogtam az érkezését, így kicsit csalódottan érkeztem haza, valahogy úgy, mint amikor a kezdés előtt pár perccel jelentik be, hogy elmarad az előadás.

S most, hogy már újévet írunk gondolkodom el azon, hogy vajon mi is hiányzott igazándiból?

Az ünnep második felvonására készülve akaratlanul is bele-bele pillantottam a visszapillantó tükörbe.

Regényes, eseménydús évet zárok. Kicsit olyan volt, mintha év elején felültetett volna valaki egy lingispírre és egyre szédületesebb sebességre állította volna be az ütemet. S mégis, az események forgatagában - vagy ezek ellenére? - kristálytisztává váltak célok, tervek, szándékok, döntések, lehetőségek.

Kegyelemteljes év volt.

Nagyon hálás vagyok a férjemért, mámiért, tesókért, barátaimért, akik a megfelelő időben mellettem álltak jó szóval, bátorítással, tanáccsal, segítséggel, imával - felbecsülhetetlen ajándékok ezek számomra.

A jó példákért is, amiket láthattam. És a megújuló erőért - a felálláshoz.

Szeretném kőbe vésni a tanulságokat, továbbvinni a viharok között megmentett kincseket. És letenni a terheket.

És újat kezdeni.

Új reménységgel.

Az alábbi szíverősítővel indulok 2010-ben:

Ne félj, Krisztina! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr!

Ti is, Sionnak fiai! örvendezzetek és vígadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.

És megtelnek a csűrök gabonával, és bőven öntik a sajtók a mustot és az olajat.

És kipótolom néktek az esztendőket, a melyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, a melyet reátok küldöttem.

És esztek bőven és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, a ki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem.

És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem.

Jóel 2:21-től